A 146.
...vagyis a 146. Akutagava- és Naoki-díj, ugyanist azt osztották ki ma.
Az Akutagava-díjat, habár esélyes volt, hogy most sem lesz díjazott, Endzsó Tó (円城 塔) és Tanaka Sinja (田中慎弥) megosztva kapta, míg a Naoki Hamuro Riné (葉室 麟) lett.
Endzsó Tó (Enjoe Toh) nem ismeretlen a nemzetközi közönség előtt sem. Olvashatunk vele egy francia interjút (vagy az eredetit japánul). Angol nyelven két megjelent novellájáról tudok, az egyik a Silverpoint, amely japánul része a Vaszeda Egyetem adománygyűjtő novellacsokrának, angolul pedig ingyen letölthető Jocelyne Allen fordításában, több más nagyszerű novellával együtt. A másik a Freud, ez a Speculative Japan második kötetében jelent meg, Kevin Steinbach fordításában. (És va egy olyan tippem, hogy egy harmadikat meg csakhamar viszontláthatunk a The Future is Japanese című Haikasoru antológiában. Aki japánul akarja olvasni, annak első kötetnek a nemrég megjelent これはペンです-t ajánlom, és utána az összes többit, vagy a twitterregényét.
(Nem akarja valaki kiadni magyarul?)
Tanaka Sinja habár alig több, mint öt éve kezdett publikálni, már négyszer volt Akutagava-döntős, most ötödszörre a díjat is elnyerte. Ha jól tudom, csak japánul jelentek meg a művei. (Vele kapcsolatban még a wikipedia is szűkszavú, az életrajzi adatokon kívül csak annyit jegyez meg róla, hogy amióta leérettségizett, azóta soha semmit sem dolgozott - csak írt, ám az első regény megjelenéséig még így is tíz évet kellett várni.
Hamuro Rinről meg csak annyit tudok, hogy ötvenévesen kezdett írni, és főleg edokori regényeket ír.
Íme a történelmi regény borítója, ami elnyerte a díjat:
(Magukról a művekről majd akkor írok, ha sikerült elolvasni őket.)
2012. jan. 17. 13:59, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Rövidhír
Címkék: Akutagava, Endzsó Tó, Hamuro Rin, Naoki, Tanaka Sinja
Dzsunbungaku - japán irodalomról angolul
Könyvesboltba járni azért veszélyes, mert ha véletlenül érdekes könybe botlik az ember, és nem vigyáz, azon veszi észre magát, hogy hopp, már meg is vette.
Viszont ha nem járunk könyvesboltokban, honnan tudjuk meg azt, hogy miért érdemes könyvesboltba menni?
Hát, ott van a Hon no zassi, a Könyvmagazin, meg a webes jelenléte. Olyan aranyosan kilencvenes évek, de nagyon jó cikkeket lehet olvasni rajta. (Scifibarátoknak ajánlom ezt a szűrőt).
Angolul pedig kötelező a Dzsunbungaku, vagyis Will Eells Junbungakuja. Habár a név alapján tömény szépirodalomra számítanánk, Eells tágabban értelmezi a fogalmat: azt kapjuk, amit érdemes elolvasni, megtoldva azzal, amiről érdemes olvasni.
A blog egyetlen hátránya, hogy ugyan így elkerüljük a spontán könyvesbolti vásárlást, viszont egyre több könyv kerül fel arra a listára, amit feltétlenül meg kell vennünk, ha alkalom adódik rá. Márpedig az alkalom legtöbbször csupán egy kattintásnyira van...
2011. nov. 24. 8:19, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Linkek
Címkék: irodalom, ismeretterjesztő, Junbungaku, Will Eells
1Q84 - egy különc fordításról
A Leiterjakab blogra írtam az új Murakami-regény fordításáról.
És hogy több is legyen a bejegyzésben egy linknél:
Kató Norihiro irodalomkritikus/vaszedás professzor legfrisebb könyve amiről a cím mindent elárul:
村上春樹短編を英語で読む
But Writing About Them in Japanese
Vagyis magyarul: Murakami Haruki novelláit angolul olvasva (de japánul írok róluk).
Akinek van fölösleges négyezer jene, az megtudhatja, mi értelme van japánként egy japán szerző novelláinak angol fordításait elolvasni, és utána japánul írni az élményről.
2011. okt. 25. 7:15, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Linkek, Fordítás
Dekiru
Megjelent a Dekiru.
Most csak ilyen röviden, mert a következményei részletesebb kifejtést (és utánajárást) igényelnek.
2011. szept. 12. 6:30, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Rövidhír
Népszámlálás
Egy japános vonatkozású kampányvideó is készült a népszámláláshoz:
Érdekessége a felirat. A japán tévé jellegzetessége, hogy a külföldieket, lényegében akcentustól függetlenül feliratozzák, sokszor katakanával dúsítva. (Ugyanezt megteszik a durvább japán nyelvjárásokkal is).
A felirat mintegy jelzés, hogy hohó, itt valami furcsaság, valami más következik.
Ezt sikerült átvennie a magyar reklámfilmnek.
(Köszönöm a tippet Keltnek!)
2011. szept. 7. 16:06, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Rövidhír, Magyar-japán kapcsolatok :)
Bringaron
(Vannak ezek a zsebelméletek, mi a magyar, 日本人論 stb. Na, ez ugyanaz pepitában. Vagyis bicikliben.)
Magyarországon két nagy biciklis korszakom volt, az egyik, amikor leszedtük a Csepelről a sárhányót, és direkt belementünk a vízzel teli keréknyomba, meg ugratót építettünk, és olyanoknak éreztük magunkat, mint a BMX-banditák.
Meg volt egy másik, az inkább biciklitúrás, ott meg direkt élveztem, hogy van széles sárhányó, meg hátsó csomagtartó.
Napi szinten biciklit használni Japánban kezdtem. Nem Tokióban, mert a fucsúi sportcentrumba egy töltés tetején futó bicikliút vitt, vagyis majdnem olyan volt, mintha Szentendrére mennék ki, csak mindig nálam volt egy kétméteres bot, és az út is jobban volt kiépítve.
Szapporó viszont bebiciklizhető város, egyrészt mert a nagyja lapos. Másrészt mert jó itt biciklizni.
Egyáltalán, jó Japánban biciklizni.
Ehhez pár dolog kell.
Egyrészt, a bicikli nem státuszszimbólum, hanem közlekedési eszköz. Egy használt bicikli öt-hatezer jen (Innen a főpályaudvar metróval 200, taxival 1000, biciklivel húsz perc, max. fél óra), újonnan is kapunk már tizenpárezerért.
Vagyis sok bicikli van. És mind-mind regisztrálva. (Ötszáz jenbe kerül a regisztráció, ezek után a rendőrség is tudja, hogy kié a kerékpár). A regisztráció nem is igazából a lopások ellen van, hanem azért, hogy ha tilosban parkolsz, és elviszik a járgányt, akkor utána ki tudd váltani a gyűjtőparkolóból. Ez nem jelenti azt, hogy ne lopnának biciklit. Lopnak.
A lopás egyik oka persze az, hogy a csari (lásd ママチャリ), a mezei canga mellett aki komolyan gondolja a kerekezést, az beruház az igazán komoly gépekbe is - ezeket meg már megérni meglovasítani. A másik, gyakori ok sokkal prózaibb: a nomikai, az esedékes italozás előtt-alatt az egyszeri szarariman elfelejti bezárni a kocsma-állomás előtt hagyott gépet, a nomikai utána az alkoholtol kreatív másik szarariman meg kitalálja, hogy ő bizony hazakerekezik, és addig próbálgatja, amíg nem talál egy lánc nélküli kerékpárt.
Viszont legtöbbször bőven elég egy egyszerű kerékzár, és néha a zárban felejtett kulccsal együtt várja a gazdáját másnap is a hűséges szürke kétkerekű.
Mert tízezer-akárhány jent egy japán kifizet, akár évente is. (Szívszorító látvány a hókotrók által megnyomorított, összerozsdált gépek látványa, ahogy tavasszal kiolvadnak a hó alól.
A kerékpározásnak persze itt is megvannak a szabályai. Ha kell, mangában mesélik el a részleteket.
Amire külön szoktak figyelmeztetni, az az olyan alapvető dolgok mellett, mint hogy részegen nem érdemes kerekezni, az esernyős biciklizés (hogy a mobilról, vagy a laptopról (!) ne is beszéljünk), a futanori, vagyis amikor valaki hátul ül, vagy a hátsó tengelyen áll, és a párhuzamos biciklizés.
A járdán biciklizéssel szemben pl. sokkal nagyobb a tolerancia, egyáltalán, a biciklizéssel szemben sokkal nagyobb a tolerancia.
És innentől zsebelmélet. Pontosabban nyereg. Természetesen hasból.
Ha azt mondjuk, 自転車, egy, a városban rendszeresen bicikliző japán valami ilyesmire gondol:
A japán bicikli-wikicikk szerint rendszertanilag ő egy 日本のシティサイクル (nihon no citycycle), közönséges japán városi bicikli. Fontos ismertetőjele a kosár - oda kerül a táska, a bevásárlás.
Ezzel szemben, amennyire a mindenféle magyar biciklis- és autósblognak, meg egyáltalán, a blogoknak hinni lehet, a magyar városi bicikliz plátói ideája az meg nagyjából ilyen. (Vigyázat, csalok!)
Ez meg a Fixed Gear Hungary egyik alrovatának a logója.
Mi az igazi különbség? A nyeregmagasság.
Képzeljük el, hogy leülünk olvasni egy könyvet. Figyelünk egy hangversenyen. Tábortűz mellett sörözünk. Beülünk kedvenc fotelünkbe. A testtartás adott: a testsúly hátul van, ha hirtelen eltűnne alólunk az ülőalkalmatosság, seggre esnénk. Ez a passzív forma.
Most képzeljünk el egy támadni készülő szumóst (ha már zipangu), egy rajtra készülő sprintert, egy sportmotorost. Ez az ellentét, az orraesés póza. Testsúly elöl, a mozgás robban, előre tör. Az agresszív forma.
Igen, erő-teljesítmény-légellenállás szempontjából ez az ideálisabb, viszont az esetek többségében percnyi különbséget jelent, hogy milyen típusú járművel érünk el a városi célhoz.
Viszont ha belehelyezkedünk a második pózba (erre rengeteg más kerékpár is alkalmas lesz), akkor egyrészt befele, magunknak sugározzuk az erőt, az aggressziót, másrészt kívülről is így éli meg a majomagyunk (mondjuk egy autó volánja mögött).
Ellenben csarin békázni? Ízirájder öcsém, ízirájder! Nyugi van, autós nem dudál, kétkerekes meg odaér, ahova akar.
2011. aug. 2. 15:26, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Élet
Címkék: bicikli, fixi, kerékpár
A Kurodahan kiadó fordítói pályázata
A Kurodahan kiadó idén is meghirdette műfordítói pályázatát.
A feladat - egy rövid horrornovella fordítása japánról angolra.
A határidő: szeptember vége.
Még azoknak is érdemes ellátogatni a kiadó oldalára, akik nem vállalnak be egy fordítást, idegen nyelvről idegen nyelvre.
Ugyanis a Kurodahan formázási irányelveit tanítani lehetne, a pályázathoz készült, pár oldalas style guild kötelező olvasmány.
További részletek a kiadó oldalán.
2011. júl. 4. 8:41, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Fordítás, Nyelv, Rövidhír
Címkék: fordítás, Kurodahan, műfordítás, pályázat
Sütinap
Tegnap volt az idei nyár utolsó sütinapja a menzán. Sütinapkor lehet mindenféle "tortát" (piskótát krémmel) venni, darabját száz jenért.
Nem azért volt érdekes ez a sütinap, mert a következőre októberig kell várni, hanem azért, mert harmincadikára esett.
Miközben mindenki tudja, hogy a havi sütinap az huszonkettedike.
Japánban nagy divatja van a beszélő naptári neveknek. Mindenki tudja, hogy február (azaz második hó) kilencedike, és úgy általában az összes 29. a húsevés napja. Miért? Mert a huszonkilencet kiolvashatjuk úgy is, hogy ni ku (kettő-kilenc). Az meg már niku, azaz hús.
Ugyanilyen jelentős dátum október 22.-e is. 11/22 - ii fu(tacu)fu(tacu), vagyis ii fúfu, azaz jó házaspár - rengetegen házasodnak ekkor, hogy a dátum biztosítsa a frigy sikerét.
De miköze a 22-nek a sütihez? Fufu - fű, ez egészen más. Nini -nini, ez sem az. Lehet még variálni, akár az angol two-val is (van ilyen nap is, ahol a cu számít), de csak nem jön ki az eredmény. Mi lehet olyan különleges ebben a huszonkettőben?
Nézzünk csak a naptárra:
Egy héttel korábban tizenötödike volt. Az pedig icsi-go. Icsigo, mint eper. Mi van a torta tetején?
(Forrás: Gambare Mama)
Másképpen: mi van az eper (15.-e) alatt? Hát maga a torta(22.-e)!
2011. júl. 1. 6:37, a bejegyzést Komavary írta
| 5 komment
Kategóriák: Étel, Nyelv, Élet
Címkék: eper, naptár, torta
Dzsiró szusiról álmodik
Meg kéne nézni. Egy mozijegynyi - DVDnyi pénz hamarabb összejön, mint egy vacsora a tokiói Szukijabasi Dzsiró szusiétteremben. (Fejenként úgy harmincezer jennel érdemes számolni.)
Ajánlott olvasnivaló a film előttre/utánra.
2011. jún. 27. 17:42, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Linkek, Film, Rövidhír
Címkék: Aszakusza, film, hal, halászat, szusi
Jé, komik!
Aki japán képregényt akar olvasni, annak sajnos könnyű dolga van (pláne angolul): se szeri se száma a kalózoldalaknak, ahol online képnézegetőben, vagy egy kattintással letöltve olvashatjuk - akár a legfrissebb fejezetek honosításait is.
Megpróbálnak ez ellen védekezni a kiadók is - de mintha csak a hidrával csatároznának, egy bezárt oldal helyén három másik nyílik.
És - főleg a táblagépek térnyerésével - egyre nagyobb ütemben fejlődik a digitális képregényforgalmazás is, a formátum- és régiokorlátozás miatt nehéz dolga van annak, aki legálisan próbál eredeti nyelvű képregényhez jutni.
Hogy lehet felvenni a versenyt az ingyenesen nézegethető, illetve seperc alatt letölthető pdf-es változatokkal?
Akamacu Ken olyan válasszal állt elő, ami utólag belegondolva egyszerű, mint a Kolumbusz tojása.
Hát ingyenesen nézegethető, illetve seperc alatt letölthető pdf-ekkel.
És tavaly év végén megszületett a J-komi (J-コミ, itt a wikicikk) ötlete, áprilisban pedig már meg is nyílt az oldal.
A terv egyszerű: a felhasználók feltöltik a képregényeket, a cég beszerzi a szerzők engedélyét, és csakhamar elérhető a reklámokkal támogatott, online böngészhető változat, amit előbb-utóbb (reméljük, gyorsuló ütemben) követ a letölthető pdf is.
Mi pedig olvasunk.
A dolgot még érdekesebbé teszi, hogy természetesen nem a legújabb Naruto és One-Piece epizódokat (köteteket) találjuk meg az oldalon.
Hogy ez miért jó? Azért, mert olyan mangákat olvashatunk, amelyek a legtöbb esetben még a scanlátorok figyelmét is elkerülték. Olyan művekkel ismerkedhetünk meg, amelyek eltérnek a fősodortól, de van egy kicsi, aktív rajongótáboruk. Egy lépéssel eltávolodhatunk a legfrissebb, legújabb divatőrületétől, és megtapasztalhatjuk, hogyan nézett ki a japán képregénye öt, tíz, húsz, vagy még több évvel ezelőtt.
Mindez nem azt jelenti, hogy másodvonalbeli, futottak még kategóriájú művekkel van tele az oldal. Már maga az, hogy a művek megérték a papírkiadást, a tizensok kötetet, jelez egyfajta minőséget.
Nem véletlenül ismerős például Akamacu Ken neve - Love Hinája Magyarországon is népszerű mű - igaz, magyarul még nem olvasható. A J-Komin megtalálhatjuk mind a 14 kötetet.
Ingyen japán manga a szerző engedélyével. Kell ennél több?
(Ui. - ha mégis geobanos, szóljatok!)
