リンクス/Rinks
És akkor ugyanez fordítva.
Vagyis, japán blogok Magyarországról (és Erdélyből).
Mintha japán blogból több lenne, most két kedvencünket szeretném bemutatni.
Az egyik Tomoko blogja - Tomoko öt éve él Magyarországon, és magyarul tudósít arról, milyen fura helyre került. (Aki viszont a szerző japán blogjára kíváncsi, ide kattintson. ) Plusz, megtudhatjuk, milyen a mézes székelykáposzta.
És ha már fura hely meg székelyek, akkor Kistulipán. KistulipánErdélybe költözött, onnan tudósít rendszeresen - japánul. Még így is érdemes követni az írásokat kiegészítő képek önmagukban is izgalmasak.
Ti milyen japán blogot olvastok?
2009. nov. 6. 9:37, a bejegyzést Komavary írta
| 3 komment
Kategóriák: Linkek
Links
(Az Embers dallamára)
Már volt ilyen régebben,s azóta csak szaporodtak a jobbnál-jobb japánról-japánból szóló blogok.
Úgyhogy nekirugaszkodtam a hattalmas technikai feladatnak, hogy a google reader megfelelő kategóriájából átmásoljam oldalra a jelenleg is aktív japános lapokat.
Először is, szempai-kóhai. (Avagy a Monbukagakusó-kapcsolat.)
Sirokumáról még Magyarországon hallottam legendákat ("jól el lehet beszélgetni vele animékről, de csak a japán címüket ismeri"), azóta visszament de megint visszajött.
Vale pedig szinte csak most érkezett. Számomra az az érdekes, mennyire más háttértudással (és technikai felszereltséggel) érkezik valaki most Japánba.
Utána pedig a linktárat építészekkel építjük tovább.
A Tokyo reloaded vita nélkül a legjobb magyarjapán (vagy japánmagyar) blog: rendszeresen frissül érdekes témákkal, sok képpel. Szintén visszatérős-blog, vagyis, akár csak Sirokumánál, a háttértudásra épülő rácsodálkozás teszi igazán izgalmassá.
A Tokyo Teszveszváros friss blog, alig egy hónapos, szerzője most októberben kezdte a masterst.
És végül egy magyar blog: hiába ülök itt Hokkaidón, ha friss filmekről-zenékről akarok olvasni, akkor bizony az Ázsiafan az első honlap, amit felkeresek. Aki ismeri, tudja, miért, aki nem, az meg gyorsan kattintson.
Vajon milyen blog hiányzik az oldalsó linklistából?
(Frissítés: első körben pl. ezt a kettőt találtam:Kurei blogja szintén Japánból, egyenesen a Tódairól. Sok kép, akad köztük nem éppen munkahelybiztos is. Plusz egy családközpontú blog - mondanom sem kell, hogy Tokióból.)
2009. nov. 5. 4:58, a bejegyzést Komavary írta
| 3 komment
Kategóriák: Linkek
Címkék: Monbukagakusó
Embers - エンバース
Ha november harmadika, akkor 文化の日, bunka no hi, a kultúra napja.
Először csak könybesbolt-zarándoklatot terveztem, de azután kaptam egy kihagyhatatlan ajánlatot: Márai japánul.
Pontosabban az Embers, Christopher Hampton adaptációja a gyertyák csonkig égnek című regényből. A darabot nagy sikerrel játszották Londonban (Jeremy Irons főszerepével).
Közben elkészült a szlovák változat is, akinek van ideje, holnap vagy decemberben ugorjon át Kassára, megéri.
Na de térjünk vissza az Enbászura, a japán darabra.
Nagacuka Kjózó japán színész a londoni előadást látva döntött úgy, hogy a darabot a japán közönségnek is meg kell mutatni. A franciaországban végzett színésznek úgy megtetszett az Embers, hogy ő maga látott neki a fordításnak.
Hiába az európai hatás, hiába a nagy nevek, féltem a darabtól. A szóróanyagok is ezt sugallják - Nagacukát nehéz volt elképzelni a tábornok szerepében, de szerencsére az előadáson már a jó karban lévő negyvenes helyett hiteles hetvenes volt - ez közelebb is áll valódi korához. (Nomeg mit kezd az ember egy olyan színésszel, akinek pár soros portréjában szerepel, hogy mély és jelentőségteljes szerepekben szokott feltűnni?) A díszlet sem sugárzott mást, csak azt, hogy mennyi pénzbe került - kreatívabb világítástechnikával többet ki lehetett volna hozni belőle. És azután az apróságok: a nagy mű(!)gonddal kezelt revorver, Nini (Vasio Macsiko) tipikus színpadi öregasszony-játéka (torzított hang, mechanikus pontossággal kiszámított, szaggatott léptek), fordítva gombolt bocskai, a hangeffektek.
Ám a darab meggyőző. Megjelenik Konrád (Maszuoka Tóru), és a dolog működik.
A két órás darabot, nem meglepő módon, Nagacuka uralja. Hiszen hiába a három szereplő, lényegében egyetlen hosszú monológot látunk. Évtizedek belső monológjait és egy átbeszélt éjszakát nehéz két órába sűríteni. Egy másfélszer-kétszer ilyen hosszú darab ugyan közönségpróbáló lenne (a japán szórólap így is figyelmeztetett: "nincs benne se ének, se tánc, elálmosodhatunk rajta, de ha jól odafigyelünk, élvezni fogjuk"), de nem vesznének el azok a szünetek, amelyek nélkül a játék alól néha kikandikált a betanult szöveg. Nem véletlen az a sok három pont az eredeti regényben.
Érdekes a fordítás is: a darab jól szól japánul, nyoma sincs a sokszor kényszeres idegenszavúságnak (vagyis hogy a szöveget az egzotikum kedvéét teletömik jövevényszavakkal). Sőt, néhol egyenesen keleti köntöst öltött, a hitelesség megtartásával. Az, hogy egy angol dráma fordításával van dolgunk, apróságokból látszik - pédául pálinka helyett snapszot isznak.
Amiért még egyszer érdemes lenne megnézni a darabot (vagy a szövegkönyv(ek)et), az két kulcsmondat. Remélem, jól emlékszem.
"–
Akarod, hogy együtt elolvassuk Krisztina üzenetét:? ... – kérdi a tábornok.
–
Nem – mondja Konrád.
– Nem akarod – kérdi a tábornok hidegen, fölényesen,
mint egy feljebbvaló – vagy nem mered elolvasni?
Hosszú
perceken át farkasszemet néznek a könyv fölött, melyet a tábornok Konrád felé
nyújt; s e percekben nem remeg a keze.
– Erre a kérdésre – mondja végül a vendég – nem felelek.
– Értem – mondja a tábornok. Hangja különösen elégedett."
Ez az eredeti. A darabban Henrik kérdése így hangzott: Nem akarod, vagy nincs is rá szükség, hogy elolvasd?
Illetve
"– A végén nem számít semmit a világ. Csak az számít, ami szívünkben marad.
– Mi az – kérdi a vendég –, ami a szívünkben marad? ... "
A színpadon itt Konrad bólintott: Igen, az, ami a szívünkben marad.
A gyertyák csonkig égneket regényként sohasem szerettem. Viszont Christoper Hampton és Nagacuka Kjózó még nekem is megmutatta, miért érdemes el- és újraolvasni, de legalább azt, hogyan kell jó színházat csinálni.
Vagyis holnap irány Kassa - vagy két hét múlva Tokió, a roppongii Haijúza Színház.
2009. nov. 4. 7:24, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Színház
Bálnából bizony lesz szalonna
Mikor kezdődik a vadászidény? - kérdezte James, majd folytatta - A kedvenc sporteseményem a japán tévében. Múltkor már savbombát is használtak a bálnavédők.
Az idei év nem a legkedvezőbb a japán tengeriemlős-vadászoknak. Bemutatták a Cove-ot, egy gerilla-dokumentumfilmet a delfinmészárlásokról. A taidzsii delfinvadászok nem értik, miért ne vadászhatnának ugyanúgy a nehézfémmel szennyezett delfinekre, mint eddig évszázadokon át, a rendező pedig halászokkal megy moziba.
A bálnavadászokról pedig a minap jelent meg egy húszperces, objektív, gyönyörűen fényképezett gyöngyszem.
És nem érdemes eltitkolni: nem minden japán szereti a bálnát. Például a volt főnököm ugyanúgy utálja, mint a sütőtököt. A bálnahúst az iskolai menzán, a sütőtököt akkor utálta meg, amikor nem volt más, és "annyit zabáltunk belőle, hogy az arcunk meg a két kezünk is tiszta narancssárga lett."
A bálnahússal együtt eltűntek a bálnák is, a csökkenő húsnak csak az ára emelkedett: ma szakvendéglőkben és nagyobb üzletláncok húsospultjaiban bukkanhatunk rá, ha éppen idény van.
Nem vadászigény, tudományoskutatásidény, ugyanis ez a legfőbb ok, amiért a vadászhajók nekivágnak a sarki vizeknek, és lőnek ki bálnapapát, bálnamamát, ahogy a szigonyágyú csövén kifér.
(Hiszen azok a fránya bálnák "elszaporodtak", egy túlhalászott tengeren meg veszélyeztetik a maradék halálomány épségét. Ja, meg kutatni is kell.)
Amikor a múltkor írtam róla*, egy dolog maradt ki: a bálnasonka, a kudzsira-bacon.
Vagyis ez:
Harminc gramm bálnaháj lapul a csomagban, ha jól emlékszem, háromszáz jenért mérik. Vagyis egy gramm tíz jen, egy kiló bálnasonka tízezer, magyar forintban húszezer. A borítón reklámszöveghegyek: a bálnahús egészséges! A táncoló kannibálna azt rikoltja: A fincsi bálna Japán kincse!
Hátul egész megható történetet olvashatunk az ősi bálnavadász-hagyományokról és többszörösen telítetlen zsírsavakról, meg koleszterinhiányról.
Lássunk neki:
A sör fontos összetevő.
Így hidegen még csak a karaktere felét adja elő: amikor beleharapsz, erős (füstölt)lazac-íz fogad. Utána jössz rá, hogy te bizony hideg zsírt rágsz - erre kell a sör.
Inkább pirítsd meg, nem kell alá vaj, és vigyázz, mert könnyen odaég. Így az igazi - a kenyeret átüti a zsír, a lazacíz megmarad, a maradék meg olyan, mint egy jobb tontoro (erről a japán sült-szalonnáról még írni kell).
Hát ilyesmi a bálna, kenyéren.
*Mondo 2007/7, ha jól emlékszem.
2009. okt. 30. 10:17, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Étel
Címkék: bálna
マジレス
Ma dzsi lesz. Alternatív magyarázat: ma jön a gengszter, a G.
Valódi jelentés:
Madzsi - tokiói/kantói félszleng kifejezés, jelentése tuti, tutkó, tényleg, komolyan, ilyesmi.
Resz (leszu): japán számítógépes szakkifejezés, eredete: response, jelentése: reply. Vagyis válasz, emailre, fórumra.(Pontosabban az eredetete állítólag az, hogy a japán felhasználók így fejtették vissza a Re: -t.)
A kettő együtt: komolyan vehető, valódi válasz (szemben a poénkodós, értelmetlen válaszüzenetekkel) netes fórumon, levélben (vagy ahol én találtam: Twitteren) feltett kérdésre.
(És ha már belinkeltem a japán wikit, akkor képzett szavak, ugyanonnan kimásolva:
横レス- jokoresz - oldalról érkező válasz. Két ember beszélget, egy fórumon, és csatlakozik egy harmadik - ilyenkor használják a 横レス失礼しますが - jokoreszu sicurei simaszuga, vagyis bocs, hogy beleszólok. Eredete: 横槍、横槍を入れる (jokojari, jokojari o ireru) - vagyis oldalról "beteszi" a lándzsát - a harcmezőn szembenálló két fél küzdelmébe oldalról becsatlakozik a harmadik - a lándzsásaival. Azóta a kifejezést párbeszédbe beleszól értelemben használják.
亀レス - kameresz, vagyis teknősválasz. Na, ebben jó vagyok. Megkésett válaszüzenet.
レス屋、レスや - reszja - "válaszos", veterán fórumozó, aki csak úgy ontja magából a válaszokat.)
2009. okt. 29. 18:51, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Szavak, kotobák
Manga kilóra
Kevés nagyobb közhely van, mint a "telefonkönyvnyi manga-füzetek". Szinte nincs is olyan Japánról szóló cikk, könyv, ami ne szentelne rá egy félmondatot (plusz a metrókon mangát olvasó sararímenekre, annak ellenére, hogy már csak mutatóba akad belőlük egy-egy példány).
No de mennyi is az annyi?
Helyet csinálunk a lakásban, úgyhogy a mangamagazinoknak menniük kell (az újrapapír-gyűjtőbe).
Szerencsére én csak az Afternoont veszem többé-kevésbé rendszeresen, néha bekerül mellé egy Ikki, Ultrajump.
A lényeg, hogy ezek havilapok, nem heti-kétheti kapcsolt füzetek, hanem van szépen gerincük, meg hat-hét-nyolcszáz oldaluk. Szóval ők a tipikus telefonkönyvek.
Amikor rendezgettem őket, akkor derült ki: a 2006-os évfolyam teljes! Végre meg tudom mérni őket!
Az eredmény:
Tizenkét "telefonkönyv".
Elő a centit!
Az eredmény: 45 centiméter.
Jöhet a mérleg!
12,2 kiló, maradhat?
Vagyis egy adott havilaphoz ragaszkodó olvasó havonta egy kilónyi magazint visz haza, polcain havonta nagyjából négy centivel csökken a szabad polcfelület. De ki az, aki csak egy magazinért van oda?
Nem csoda, hogy tömegjelenség az állva olvasás, a tacsijomi (olyannyira, hogy az internetes előzetes oldalakat is murjó tacsijomiként, ingyenes állva (bele-) olvasásként reklámozzák), és így már érthető az is, hogyha mégis látunk telefonkönyvnyi mangamagazint olvasó sararíment, miért vágja a végállomáson a (direkt újságoknak fenntartott) szemetesbe a kötetet.
2009. okt. 27. 13:56, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: manga
Címkék: Afternoon, manga
Mire nem jó az internet
A Tokyoreloadon volt egy tolmács-anekdota (ugye mindenki olvasójában ott van a Tokyo Reloaded?).
Kelt egy megjegyzéssel együtt megosztotta a readeren.
A Kispad.hu-n pedig ott a négy éves, archív felvétel, csak a podcast-listán kell keresni.
Így hallgattam két órán át, ahogy Luca, a japántolmács beszél Japánról és munkájáról. Letölteni, meghallgatni. Megéri.
A tomácsokat mindig is csodáltam, életemben egyszer csináltam ilyesmit, azóta még jobban csodálom őket.
2009. okt. 21. 16:44, a bejegyzést Komavary írta
| 1 komment
Kategóriák: Rövidhír
Címkék: tolmács
Bélyegek
Tizenhatodikán jelent meg Japánban a japán-magyar kapcsolatok emlékévének díszbélyeg-sorozata, egymillió háromszázezer példányban, tervezői Berky Péter és Morita Motoharu.
A tíz darab egyenként nyolcvanjenes bélyegen az alábbi képeket láthatjuk:
1. Tiszafüredi vizeskorsó
2. Iroe Gecubai Dzucsacubo - vagyis Holddal és szilvafavirággal díszített teatartó, egyenesen a Tokiói Nemzeti Múzeumból.
3. Macsóhímzés.
(Frissítés, avagy csapjunk bele a macsóba: a ty-hiányos japán nyelvben ez lett a matyóhímzésből: マチョー刺繍, vagyis macsósisú - hát így lett macsóhímzés.)
4. Japán hímzés daru és bambuszmotívumokkal. A bélyeg érdekessége, hogy a Magyar-Japán Baráti Társaság elnökének, Vihar Judit tanárnő kimonójának mintája alapján készült.
5. A Fudzsi hegye
6. Az Erzsébethíd
7-8. Ő a Parlament
9-10. Két herendi porcelán.
A bélyegekről a Japán Posta honlapján és bélyeggyűjtők oldalain olvashatunk (illetve itt nagyobb képeket is találhatunk).
2009. okt. 19. 17:21, a bejegyzést Komavary írta
| 4 komment
Kategóriák: Rövidhír
Címkék: bélyeg
Képrejtvény
...vagyis napi borzasztó szóvicc japán módra.
Jártamban-keltemben ebbe a plakátba botlottam (elnézést a minőségért):
Vajon mit keresnek az orrszarvúk a Sapporo International University toborzóplakátján?
A hajtás után ott a válasz!
2009. okt. 13. 10:27, a bejegyzést Komavary írta
| 1 komment
Kategóriák: Nyelv, Reklám, Táblák
Címkék: egyetem, orrszarvú
A világ legkeményebb zsarui
...a japán rendőrök.
Ezt ügyesen titkolják: a járőrkocsikat könnyű összetéveszteni egy nagyobbacska machboxszal, meg azután ott vannak a történetek a rendőrörs előtt összevert szerencsétlenekről.
Szóval, a japán zsaruknak nincs olyan hírneve, mint amerikai társaiknak, sőt, ég a delfin-alakulat (delfines matricával a rohampajzson) sem tűnik olyan keménynek, mint egy SÜN! egység.
Hogy mégis tudnak valamit, arra álljon itt egy bizonyíték:
Jó, jó, szegény Darth Vadert még az ág is húzza, nomeg fénykardja van, azt nem szabályozza a törvény.
Ellenben minden mást igen. Az ország, mely valaha a szamurájok büszke hazája volt, ma az egyik legszigorúbb késtörvénynek ad otthont.
Ha véletlenül szereznél valahonnan egy katanát, azt be kell jelenteni, a kétélű fegyverek (úgymint: búvárkés, osztriganyitó, jégtörő ár és társai) egy pár kattant, gyilkos otaku miatt eleve be vannak tiltva, egyáltalán, nem lehet nálad öt és fél centinél hosszabb vágásélű penge.
Ám a törvényt nem csak nyugdíjas külföldiekkel tartatják be.
A kanadai születésű James Howett korábban évtizedeket töltött a szigetországban, letelepedett, sőt, japán feleségétől gyermeke is született, most viszont kétszer is meg kell gondolnia, mielőtt újból Japánba látogat. Ezt a plakátot egy obihirói rendőrörsön találtam:
Igen, "Ennek a férfinak sem engedélyezzük!". Hiszen a kétélű pengék ("dagger knife") birtoklást tiltja a törvény!
Ahogy az öt és fél centinél hosszabb vágóélű eszközökét is: a büntetés három évig terjedő szabadságvesztés és félmillió jenig terjedő szabadságvesztéspénzbüntetés, áll a plakát szélén.
Vigyázz hát, Rozsomák, reszkess, Hugh Jackman - a vásznon még megtűrnek, de ha karmostul jössz Japánba, a dutyiban végzed!
