Linkek
1. Dénes Mirjam izgalmas tanulmánya a májusi Színház folyóiratból:
A pillangó-effektus, avagy a komédiából tragédiává lett Japán a magyar szípadon
2. A Words Without Border angol nyelvű, nemzetközi irodalommal foglalkozó online magazinja két számot is a kortárs japán irodalomnak szentel. Ez a júliusi.
3. Mozgolódik a japán ekönyves piac. Egy átfogó elemzést olvashatunk itt.
2012. júl. 3. 18:36, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Linkek
Egy éve
Egy éve egy angolórán ültem, és ráfogtunk a teáscsészére, nehogy kilötyögjön.
Én nem emlékszem a Kacsamesékre, a robbanó tornyokat csak a CNN-loopban láttam, nekem ez az az esemény, amikor tudom, hol voltam, és mit csináltam.
Egy év múlva most is egy angolórát fejeztem be, de mennyi minden történt ez alatt az egy év alatt.
Nem a számokról fogok beszélni, hogy kinek volt igaza - ez lényegtelen, nem hozza vissza azokat a tízezreket, akiket örökre elvitt a víz.
Akikről kevés szó esik, mert -akkor is, máig is - Fukusima jobban szól a címlapon.
Emlékszem arra, hogy a durván rengettből hogy jöttek az első twitterképek leborult polcokról, majd az első telefonok, emailek otthonról, majd a felismerés, hogy mi történt ott, ahonnan nem jöhettek képek, mert nem az internetet, nem a számítógépet, hanem az egész falut, várost eltörölte a rendszer.
Ami jó volt: a kötelék, a kizuna 絆. Ez a tragédia nagyon sok mindent összerántott Japánban. Melléktermék: lett egy közös fóruma a Japánban élő magyaroknak, most is, egy év múlva is működik, egyre jobban.
Itt, errefelé olyan távol vagyunk Tóhokutól, hogy könnyű elfelejti, mekkora tömegek élnek még szükséglakásokban, mennyire nincs mögöttünk az egy éve történt katasztrófa.
Hogy könnyebb legyen emlékezni, ma William T. Vollman könyvét olvastam a vonaton. Vollmann a radioaktivitás árnyékában megpróbálja megérteni, mi történt - megpróbálja rögzíteni, mit éreznek azok, akik életébe belemart az ár.
Nem azért, hogy vitatkozzak vele, hanem azért, mert utazása jól rögzíti azt az állapotot, hogy nem egészen tudjuk, hol történt, mi történt, és mi lesz belőle. Ez az állapot sokaknál még máig tart.
Előbb-utóbb begyógyulnak majd a sebek, de aki ott volt, az sohasem fogja elfelejteni, mi történt tizenegyedikén.
2012. márc. 11. 12:30, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Élet
Címkék: Cunami, Fukusima, Március 11, szökőár
Budapest egy friss PSVita reklámban
Mi a különleges a pár nap múlva megjelenő Gravity Daze című játékban?
A reklámja:
2012. febr. 6. 11:33, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Reklám
Címkék: Budapest, PSVita
A 146.
...vagyis a 146. Akutagava- és Naoki-díj, ugyanist azt osztották ki ma.
Az Akutagava-díjat, habár esélyes volt, hogy most sem lesz díjazott, Endzsó Tó (円城 塔) és Tanaka Sinja (田中慎弥) megosztva kapta, míg a Naoki Hamuro Riné (葉室 麟) lett.
Endzsó Tó (Enjoe Toh) nem ismeretlen a nemzetközi közönség előtt sem. Olvashatunk vele egy francia interjút (vagy az eredetit japánul). Angol nyelven két megjelent novellájáról tudok, az egyik a Silverpoint, amely japánul része a Vaszeda Egyetem adománygyűjtő novellacsokrának, angolul pedig ingyen letölthető Jocelyne Allen fordításában, több más nagyszerű novellával együtt. A másik a Freud, ez a Speculative Japan második kötetében jelent meg, Kevin Steinbach fordításában. (És va egy olyan tippem, hogy egy harmadikat meg csakhamar viszontláthatunk a The Future is Japanese című Haikasoru antológiában. Aki japánul akarja olvasni, annak első kötetnek a nemrég megjelent これはペンです-t ajánlom, és utána az összes többit, vagy a twitterregényét.
(Nem akarja valaki kiadni magyarul?)
Tanaka Sinja habár alig több, mint öt éve kezdett publikálni, már négyszer volt Akutagava-döntős, most ötödszörre a díjat is elnyerte. Ha jól tudom, csak japánul jelentek meg a művei. (Vele kapcsolatban még a wikipedia is szűkszavú, az életrajzi adatokon kívül csak annyit jegyez meg róla, hogy amióta leérettségizett, azóta soha semmit sem dolgozott - csak írt, ám az első regény megjelenéséig még így is tíz évet kellett várni.
Hamuro Rinről meg csak annyit tudok, hogy ötvenévesen kezdett írni, és főleg edokori regényeket ír.
Íme a történelmi regény borítója, ami elnyerte a díjat:
(Magukról a művekről majd akkor írok, ha sikerült elolvasni őket.)
2012. jan. 17. 13:59, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Rövidhír
Címkék: Akutagava, Endzsó Tó, Hamuro Rin, Naoki, Tanaka Sinja
Dzsunbungaku - japán irodalomról angolul
Könyvesboltba járni azért veszélyes, mert ha véletlenül érdekes könybe botlik az ember, és nem vigyáz, azon veszi észre magát, hogy hopp, már meg is vette.
Viszont ha nem járunk könyvesboltokban, honnan tudjuk meg azt, hogy miért érdemes könyvesboltba menni?
Hát, ott van a Hon no zassi, a Könyvmagazin, meg a webes jelenléte. Olyan aranyosan kilencvenes évek, de nagyon jó cikkeket lehet olvasni rajta. (Scifibarátoknak ajánlom ezt a szűrőt).
Angolul pedig kötelező a Dzsunbungaku, vagyis Will Eells Junbungakuja. Habár a név alapján tömény szépirodalomra számítanánk, Eells tágabban értelmezi a fogalmat: azt kapjuk, amit érdemes elolvasni, megtoldva azzal, amiről érdemes olvasni.
A blog egyetlen hátránya, hogy ugyan így elkerüljük a spontán könyvesbolti vásárlást, viszont egyre több könyv kerül fel arra a listára, amit feltétlenül meg kell vennünk, ha alkalom adódik rá. Márpedig az alkalom legtöbbször csupán egy kattintásnyira van...
2011. nov. 24. 8:19, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Linkek
Címkék: irodalom, ismeretterjesztő, Junbungaku, Will Eells
1Q84 - egy különc fordításról
A Leiterjakab blogra írtam az új Murakami-regény fordításáról.
És hogy több is legyen a bejegyzésben egy linknél:
Kató Norihiro irodalomkritikus/vaszedás professzor legfrisebb könyve amiről a cím mindent elárul:
村上春樹短編を英語で読む
But Writing About Them in Japanese
Vagyis magyarul: Murakami Haruki novelláit angolul olvasva (de japánul írok róluk).
Akinek van fölösleges négyezer jene, az megtudhatja, mi értelme van japánként egy japán szerző novelláinak angol fordításait elolvasni, és utána japánul írni az élményről.
2011. okt. 25. 7:15, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Linkek, Fordítás
Dekiru
Megjelent a Dekiru.
Most csak ilyen röviden, mert a következményei részletesebb kifejtést (és utánajárást) igényelnek.
2011. szept. 12. 6:30, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Rövidhír
Népszámlálás
Egy japános vonatkozású kampányvideó is készült a népszámláláshoz:
Érdekessége a felirat. A japán tévé jellegzetessége, hogy a külföldieket, lényegében akcentustól függetlenül feliratozzák, sokszor katakanával dúsítva. (Ugyanezt megteszik a durvább japán nyelvjárásokkal is).
A felirat mintegy jelzés, hogy hohó, itt valami furcsaság, valami más következik.
Ezt sikerült átvennie a magyar reklámfilmnek.
(Köszönöm a tippet Keltnek!)
2011. szept. 7. 16:06, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Rövidhír, Magyar-japán kapcsolatok :)
Bringaron
(Vannak ezek a zsebelméletek, mi a magyar, 日本人論 stb. Na, ez ugyanaz pepitában. Vagyis bicikliben.)
Magyarországon két nagy biciklis korszakom volt, az egyik, amikor leszedtük a Csepelről a sárhányót, és direkt belementünk a vízzel teli keréknyomba, meg ugratót építettünk, és olyanoknak éreztük magunkat, mint a BMX-banditák.
Meg volt egy másik, az inkább biciklitúrás, ott meg direkt élveztem, hogy van széles sárhányó, meg hátsó csomagtartó.
Napi szinten biciklit használni Japánban kezdtem. Nem Tokióban, mert a fucsúi sportcentrumba egy töltés tetején futó bicikliút vitt, vagyis majdnem olyan volt, mintha Szentendrére mennék ki, csak mindig nálam volt egy kétméteres bot, és az út is jobban volt kiépítve.
Szapporó viszont bebiciklizhető város, egyrészt mert a nagyja lapos. Másrészt mert jó itt biciklizni.
Egyáltalán, jó Japánban biciklizni.
Ehhez pár dolog kell.
Egyrészt, a bicikli nem státuszszimbólum, hanem közlekedési eszköz. Egy használt bicikli öt-hatezer jen (Innen a főpályaudvar metróval 200, taxival 1000, biciklivel húsz perc, max. fél óra), újonnan is kapunk már tizenpárezerért.
Vagyis sok bicikli van. És mind-mind regisztrálva. (Ötszáz jenbe kerül a regisztráció, ezek után a rendőrség is tudja, hogy kié a kerékpár). A regisztráció nem is igazából a lopások ellen van, hanem azért, hogy ha tilosban parkolsz, és elviszik a járgányt, akkor utána ki tudd váltani a gyűjtőparkolóból. Ez nem jelenti azt, hogy ne lopnának biciklit. Lopnak.
A lopás egyik oka persze az, hogy a csari (lásd ママチャリ), a mezei canga mellett aki komolyan gondolja a kerekezést, az beruház az igazán komoly gépekbe is - ezeket meg már megérni meglovasítani. A másik, gyakori ok sokkal prózaibb: a nomikai, az esedékes italozás előtt-alatt az egyszeri szarariman elfelejti bezárni a kocsma-állomás előtt hagyott gépet, a nomikai utána az alkoholtol kreatív másik szarariman meg kitalálja, hogy ő bizony hazakerekezik, és addig próbálgatja, amíg nem talál egy lánc nélküli kerékpárt.
Viszont legtöbbször bőven elég egy egyszerű kerékzár, és néha a zárban felejtett kulccsal együtt várja a gazdáját másnap is a hűséges szürke kétkerekű.
Mert tízezer-akárhány jent egy japán kifizet, akár évente is. (Szívszorító látvány a hókotrók által megnyomorított, összerozsdált gépek látványa, ahogy tavasszal kiolvadnak a hó alól.
A kerékpározásnak persze itt is megvannak a szabályai. Ha kell, mangában mesélik el a részleteket.
Amire külön szoktak figyelmeztetni, az az olyan alapvető dolgok mellett, mint hogy részegen nem érdemes kerekezni, az esernyős biciklizés (hogy a mobilról, vagy a laptopról (!) ne is beszéljünk), a futanori, vagyis amikor valaki hátul ül, vagy a hátsó tengelyen áll, és a párhuzamos biciklizés.
A járdán biciklizéssel szemben pl. sokkal nagyobb a tolerancia, egyáltalán, a biciklizéssel szemben sokkal nagyobb a tolerancia.
És innentől zsebelmélet. Pontosabban nyereg. Természetesen hasból.
Ha azt mondjuk, 自転車, egy, a városban rendszeresen bicikliző japán valami ilyesmire gondol:
A japán bicikli-wikicikk szerint rendszertanilag ő egy 日本のシティサイクル (nihon no citycycle), közönséges japán városi bicikli. Fontos ismertetőjele a kosár - oda kerül a táska, a bevásárlás.
Ezzel szemben, amennyire a mindenféle magyar biciklis- és autósblognak, meg egyáltalán, a blogoknak hinni lehet, a magyar városi bicikliz plátói ideája az meg nagyjából ilyen. (Vigyázat, csalok!)
Ez meg a Fixed Gear Hungary egyik alrovatának a logója.
Mi az igazi különbség? A nyeregmagasság.
Képzeljük el, hogy leülünk olvasni egy könyvet. Figyelünk egy hangversenyen. Tábortűz mellett sörözünk. Beülünk kedvenc fotelünkbe. A testtartás adott: a testsúly hátul van, ha hirtelen eltűnne alólunk az ülőalkalmatosság, seggre esnénk. Ez a passzív forma.
Most képzeljünk el egy támadni készülő szumóst (ha már zipangu), egy rajtra készülő sprintert, egy sportmotorost. Ez az ellentét, az orraesés póza. Testsúly elöl, a mozgás robban, előre tör. Az agresszív forma.
Igen, erő-teljesítmény-légellenállás szempontjából ez az ideálisabb, viszont az esetek többségében percnyi különbséget jelent, hogy milyen típusú járművel érünk el a városi célhoz.
Viszont ha belehelyezkedünk a második pózba (erre rengeteg más kerékpár is alkalmas lesz), akkor egyrészt befele, magunknak sugározzuk az erőt, az aggressziót, másrészt kívülről is így éli meg a majomagyunk (mondjuk egy autó volánja mögött).
Ellenben csarin békázni? Ízirájder öcsém, ízirájder! Nyugi van, autós nem dudál, kétkerekes meg odaér, ahova akar.
2011. aug. 2. 15:26, a bejegyzést Komavary írta
| Még nincsenek kommentek
Kategóriák: Élet
Címkék: bicikli, fixi, kerékpár
A Kurodahan kiadó fordítói pályázata
A Kurodahan kiadó idén is meghirdette műfordítói pályázatát.
A feladat - egy rövid horrornovella fordítása japánról angolra.
A határidő: szeptember vége.
Még azoknak is érdemes ellátogatni a kiadó oldalára, akik nem vállalnak be egy fordítást, idegen nyelvről idegen nyelvre.
Ugyanis a Kurodahan formázási irányelveit tanítani lehetne, a pályázathoz készült, pár oldalas style guild kötelező olvasmány.
További részletek a kiadó oldalán.
